Miközben Ian-t kerestem végre szétnéztem a teremben: minden hófehér volt, mégis az asztalok tele voltak színes virágokkal, ételekkel és a helyiség egyáltalán nem tűnt kopárnak, egyszerűen meseszép volt, szín kavalkád. A mennyezetről hosszú égő sorok lógtak óriási kört formálva, teljesen beterítve azt. A ház hátsó fala üvegből volt, amit most gyönyörű arany függönyök kereteztek. A függönyöket lágyan lengette a szél. Ettől olyan tengerparti hangulatom lett. Persze azért is, mert éreztem az apró óceán sós illatát. Miközben belemerültem a terem pompás díszítésébe végre megakadt a szemem Ian-en.
- Ian!- kiáltottam.
- Lea!- mosolygott.
- Ian, miért nem mondtad el, hogy te már megszerezted a számot?- förmedtem rá.
- Gondoltam elég jól összebarátkoztál Calista-val és rájöttél, hogy ki lehet az a nő- és akkor bumm. Eszembe jutott.
- Úgy érted apa Calista-val beszélt?
- Igen.
- De ezt akkor sem értem. Ma találkoztam Calista-val és…Milyen magánakciót tervezel?
- Nincs semmilyen magánakció. Sőt, a szám sincs meg.
- Mi? Ezt most nagyon nem értem…Eliott nekem azt mondta, hogy megadta neked a számot…- dadogtam.
- Nekem aztán nem adott semmilyen telefonszámot az a seg…
- Fogd be!- néztem rá mérgesen- Eliott jó ember…
- Ó! Szóval már vele is ilyen jól összebarátkoztál?- kiabálta.
- Mi bajod van?- körbenéztem a teremben, vajon ki hallhatta meg a kis afférunkat. Néhányan leplezetlenül bámultak minket, a többiek pedig valószínűleg hallgatóztak. Szuper.
- Nekem?- nézett rám szúrós tekintettel.
- Nem tudnál egy kicsit halkabban kiabálni, vagy esetleg máshol? Mindenki minket bámul- suttogtam.
- Különösebben nem érdekel- vetette oda fél vállról, de azért halkított a hangján- Csak…
- Csak mi?- néztem rá őszinte kíváncsisággal, bár azt hiszem ő csupán az értetlenséget látta az arcomon.
- Gyere- mondta, megfogott a könyökömnél és elkezdett ráncigálni fel a lépcsőn- Tudod mostanában rengeteget vagy Eliottal, vagy…
- Rengeteget?- nevettem- Alig vagyok vele. És nem is akarok többet lenni vele. Szóval te féltékeny vagy- mosolyogtam.
- És ha igen? Egyébként velem nem is táncoltál, vele meg igen…
- Mert nem kértél fel, te lökött- bokszoltam az oldalába nevetve, mire Mr. Ian jégcsap felengedett. Kinyitottam az ajtót, de amikor beléptem Ian már az ágyon heverészett magában mosolyogva. Ott feküdt az ágyon, én meg bámultam megkövülten az ajtóban. Annyira régen láttam…így.  A szívem repdesett a szerelemtől minden egyes pillanatban, amikor ránéztem. El tudtam volna szállni attól, ahogy rám néz, ahogy ott fekszik: lazán, mint egy emberi lény, de süt róla, hogy valami több, valami csodálatosabb, amibe halálosan beleszerettem. Amíg Calista „igézése” alatt voltam, akkor is szerettem Ian-t, de nem olyan szerelemmel, mint most. Az csupán egy erős fellángolásnak tűnt, de ez…valami teljesen más.
- Nem csukod be az ajtót?- nézett rám bambán, szeméből kialudt a szenvedély, ami két másodperccel azelőtt még ott volt.
  Nem válaszoltam neki, csak némán becsuktam az ajtót. Mellésuhantam, mire Ian nagy meglepődésemre összerezzent.
- Mi az?- mosolyogtam a reakcióján.
- Ezt nekem kéne tőled kérdeznem- motyogta- Valahogy…más vagy…olyan vagy, mint régen- a keze elindult felém, de félúton megállt, majd az ágyra zuhant halk puffanással. Pedig annyira vágyom arra, hogy megérintsen. Már el is felejtettem a bált, minden egyéb felhajtást, Calista-t, Eliott-ot és azt a hülye telefonszámot.
- Tényleg? Ennek örülök. Ian?
- Hmm?- nézett fel rám a takaróról, amit már egy ideje elég erősen fixírozott.
- Gondolkodtál arról, ami kettőnk között volt?
- Mire gondolsz?- nézett a szemembe azokkal a szemekkel, amik megolvasztották a lelkemet is.
- Hát arra, hogy együtt voltunk, csúnyán szakítottam veled…ami miatt nagyon szégyellem magam. Most pedig azt mondod olyan vagyok, mint voltam…- egy könnycsepp legördült az arcomon. Ian végre megérintette az arcomat és letörölte az apró cseppet. A keze felemelte az arcom, majd lassan, behunyt szemmel a homlokát az enyémhez dörzsölte. A szívem vadul verdesett a bensőmben, úgy dübörgött, hogy azt hittem kitör a mellkasomból. Aztán felnézett rám engedély- kérően, mire én bólintottam. Az ajkaink csak egy miliméterre voltak egymástól…amikor Calista benyitott.
- Ó! Elnézést- mosolygott mindent tudón- Csak Ian-hez jöttem- mondta, majd odasétált Ian-hez és megcsókolta. Én meg csak néztem…kidülledt szemekkel, ahogy az expasim exe megcsókolja az én exemet. Bonyolult, de a lényeg, hogy az a férfi, aki az előbb majdnem megcsókolt a teremtőjével van…újra.
- Mi a fene folyik itt?- néztem rájuk értetlenül.
- Tudod, kedves- kezdte Calista- ha jól emlékszem valami olyasmit mondtam, hogy Dravin befolyásolható, viszont Ian-t én kreáltam. Az én vérem folyik benne, szóval valamilyen szinten mindig is a hatásom alatt állt. És most jött el az a pillanat, hogy kihasználjam ezt- nevetett angyalian magas hangján, bár engem inkább valami ördögre emlékeztetett.
- Értem- szóval Ian is befolyásolható. Ez valami fantasztikus- Én…-bumm.
  Eliott. Ott feküdt a nagy királyi ágyán. Aliana sehol. Tökéletes. Karó a kezemben. Halknak kell lennem…Eliott idősebb nálam. Mellésuhantam. Amikor felnézett nem tükröződött rémület a szemében, inkább elégedettség.
- Tudtam, hogy eljössz- mondta mosolyogva- Szerinted nem készültem fel rád?
  Nem szóltam semmit, csak kaján vigyorral a képemen lenéztem a véres kezeimre. Megöltem a katonáit. Amikor követte a pillantásom, akkor sem tűnt ijedtnek, pedig ezt akartam. Nem érdekelt. A kezemben éreztem a fát, ami Eliott szívének volt kihegyezve. Egy ideig néztem…
  Aztán lesújtottam vele.

Auu- gondoltam, miközben próbáltam kinyitni a szemhéjam és a tarkómhoz nyúltam…ami erősen sajgott. Olyan gyorsan ültem fel az ágyban, hogy beleszédültem és kellett pár pillanat hogy kitisztuljon a látásom.
  Az a banya! Calista leütött…vagy Ian volt az? Nem vagyok benne biztos. Valami mozgást hallottam kintről, körülnéztem a szobában ellenség után kutatva. Az eredmény: semmi. Viszont kint történik valami. Elindultam az ajtó felé, amikor az kivágódott, de úgy, hogy kiesett a helyéről és pont telibe talált engem. A fejfájásom azonnal elmúlt, helyette annyi testrészem fájt, hogy a fejfájásom volt a legkisebb bajom.
  Ledobtam magamról az ajtót, majd felnéztem és egy kommandóssal találtam szemben magam.
Első benyomás: Mi a franc történik?
- Lassan tegye fel a kezeit. Magasra, hogy láthassam…
Második: Most fel kéne tennem a kezem?
Harmadik: Mit is mondott a fickó?
- Hölgyem kérem tegye fel a kezeit!- mondta erőteljesebb hangon. Egy csúnya grimaszt vágtam, amikor ránéztem. Kösz az ismétlésért seggfej.
- Seggfej?- nézett rám bambán.
Mi a franc? Basszus! Eszembe jutott, hogy nem zártam le az elmém, már ha tényleg tudok olyat. Miután megtettem az óvintézkedéseket a gondolataim épen tartásához, azt gondoltam: Nagy seggfej. Nagy nagy nagy gondolat olvasó seggfej- és a képébe röhögtem. Na ezt nem kellett volna, mert valami rádióba azt suttogta, hogy „nem tudok olvasni a gondolataiban” és utána meg rám vetette magát. Miután már teljes testsúlyával rajtam volt felraktam a kezeimet.
- Előbb kellett volna, kislány- mosolygott rám. Hú, de cuki. Személyleírást sajnos nem tudok adni róla…kommandós cuccban volt. (Zöldeskék szemei voltak, olyan ahh…)
- Seggfej- motyogtam, amikor hátratette a kezeimet és verbénás kötéllel megkötözött. Iszonyatosan égetett. Sikítani akartam, de az olyan túl emberies lett volna- Drága kommandós úr elmondaná, miért tartóztat le?
- Eliott Richard Anthony Forbes, Észak- Carolina vízi vámpír királyának meggyilkolásáért.
  Elképedtem.
- Hogy miért?
- Jogában áll hallgatni, minden, amit mondd felhasználható…
- Fogja már be, én is tudom ezt a szöveget- a féri kacsintott.
  Mr. Cuki levitt valami pince féleségbe, ahol nyoma sem volt a királyi palota pompájának. Két nagydarab vámpír őrizte az egész börtönt. Igen, egy börtönbe vittek, amolyan középkori patkányos börtönbe. Szerencsémre egyedül voltam, de a mellettem lévő cellákban mindenki üvöltött. Totál fel voltak pörögve… Szuper. Kinyitott egy cellát, amibe beküldött. Az én zárkám nem olyan volt, mint a többi, ezen alig láthattam ki, mert az ajtón három rácsnyi „ablak” volt.
  Az én drága kommandósom el akart menni, de nem igazán hagytam neki.
- Hé seggfejkém!- kiáltottam utána.
  Megfordult és levett minden hülye cuccot a fejéről és elakadt a lélegzetem: (kezdjük ott, hogy körülbelül két méter magas volt, a szemeiről már beszéltem) az arca…angyal és ördög egyben. Sötétbarna haja volt- ami úgy nézett ki, ha megnövesztené kicsit hosszabbra begöndörödne-, mesterien gyönyörű arc, ördögi tekintet. A vállai Ian vállának a kétszeresei. Napbarnított bőr. Beleborzongtam a férfi látványába. Úristen milyen jó pasi. Hát én meghalok. Annyira bírom magam, főleg, hogy az előbb még Ian-nel akartam smárolni. Ahogy rágondoltam eszembe jutott, hogy szeretem, de leütött és Calista „varázsa” alatt áll. „Apró, nem fontos” tényezők.
- Nekem szóltál, kislány?- elmosolyodott. A szívem megállt. Szexi szarkalábak húzódtak a szeme köré. Egy szarkaláb, hogy lehet szexi? Nem tudom, de nagyon is az volt. Ez vicces, tisztára úgy éreztem magam, mintha ezer éve ismerném…persze nem szó szerint.
- Nem, hanem annak a nagy testépítő, izomagyú vadbaromnak melletted- miért van az, hogy minden helyes pasi kihozza belőlem a bunkót?
- Valami bajod van velem?- kérdezte mély hangon Mr. Izom.
- Ööö…nem igazán- mosolyogtam, mint egy idióta, mire Mr. Iszonyatosan jól nézek ki kiröhögött.
- Szóval mit szeretne?- jött közelebb a rácsokhoz.
- Elmondaná nekem, hogy mit kell itt csinálnom? Mikor lesz a tárgyalásom és miért hiszi mindenki, hogy én tettem- te jó ég! Most esett le- Eliott halott?- csak sikerült egy könnycseppnek előbújnia, mire az én cuki pasim nagyot nézett és úgy éreztem hisz nekem.
- Ez a hely, egy úgy nevezett tengeri harctér. Tele tengeri gladiátorokkal, akik egymás ellen küzdenek az életükért…vízben- suttogta lázasan mély, férfias hangján.
- Hogy hogy vízben?- néztem rá idegesen.
- Most mennem kell.
- Mi?Ne hagyjon itt egyedül!- bámultam utána. Amikor a lépcső tetején járt visszafordult és azt mondta: - De hát ez a hely tele van kedves emberekkel- majd elment.
  Legszívesebben behúztam volna neki. Helyes, idegesítő, idegesítő és idegesítő. Ahogy körbenéztem- rácsos ajtó, sok-sok fal- egy kicsit bezártság érzetem támadt.
  Elgondolkodtam azon, mivel kéne eltöltenem az időmet, de semmi értelmes nem jutott eszembe. Csak gondolkodni tudtam és a gondolatok képesek megölni az embert. Például attól a gondolattól, hogy Ian megcsókolta Calista-t, hogy az ajkuk összeért- a többiről ne is beszéljünk- meghalni lett volna kedvem. Nem tudtam a kommandós férfi valaha is visszajön- e elmondani, hogy mit kell itt tennem, vagy akármit is. Egyáltalán beszélek-e még valakivel életemben? Ha jól értettem itt csak egy koszos gladiátor vagyok. Csakhogy én sosem harcoltam, nem tudom hogy kell. Vannak vámpírösztöneim, de eddig elfojtottam őket, attól tartva, hogy valami szörnyeteg válik belőlem. Mi fog történni velem vér nélkül? Kiszáradok? Vagy egyszerűen csak meghalok, mert félig ember vagyok? Azt sem tudom nappal van- e, vagy éjszaka.
  El voltam keseredve. Izomagyú, erős, gyilkos vámpírok vettek körül, akik a börtönőreim voltak. A többi vámpír, akiket csupán hallottam, de nem láttam, egyfolytában üvöltöztek egymásnak. Némelyik a mi nyelvünkön, a többiek pedig számomra érthetetlen, idegen nyelveken beszéltek. Hirtelen eszembe jutott, hogy az arany ruhámban kell-e majd harcolnom, ezért lenéztem a ruhámra: csak egy farmer és egy póló volt rajtam. Gondolom a kedves kis Calista átöltöztetett. Mint már mondtam nem tudok verekedni, de kiskoromban megtéptem egy lányt, mert bántotta a haveromat. Calista-t is szívesen megtépném, bár neki visszanőne a haja…
  Első nap a börtönben: Senki nem szólt hozzám. Csak a helyes kommandós pasi, aki talán rájött, hogy nem én öltem meg Eliott-ot. Nem tudom ki lehetett az, de van egy olyan érzésem, hogy sejtem. Azt hittem nem tudok majd elaludni, de nagyon könnyen ment, mert elfáradtam. Nem csináltam semmit, csak bámultam magam elé, néztem a falakat.
  Második nap: Felkeltettek. Úgy éreztem túl korán. Mindenki kapott vért, kivéve engem. Azt mondták a királygyilkosnak esélyt sem adnak a túlélésre. Bevallom sírni akartam. Annyira egyedül voltam, amikor megjelent a helyes fickó.
- Engedj be- hallottam a hangját. Az ajtó kinyílt, majd becsukódott.
- Talán magát is elfogták?- nevettem keserűen- És éppen hozzám tették be?
- Elég szörnyen néz ki…
- Én is örülök, hogy látom- mosolyogtam.
- Tényleg?- nézett rám kíváncsian.
- Lehet, hogy egy embernek jobban örültem volna, de maga is megteszi…
- Látom van humora. Mit szólna ahhoz, ha tegeződnénk?- nyújtotta a kezét.
- Még a nevét sem tudom…
- Ó, ne aggódjon! Magának csak Seggfej vagyok- vigyorgott.
- Sajnálom- dörmögtem msolyogva.
- Azt hiszem én is így reagáltam volna, ha valami Vámpír Udvari Őr leterít…
- Én azt hittem maga kommandós- motyogtam, erre torka szakadtából röhögni kezdett.
- Szóval, akkor mi a maga neve?- nyújtotta újra a kezét.
- Lea Parker- mondtam a szemébe nézve és megráztam a kezét.
- Az én nevem Colten. Hívj csak Cole-nak.
- Csak simán Cole? Semmi vezetéknév, vagy ilyesmi?
- Csak Cole.
- Szóval te gondolat olvasó vagy?- a kezeit bámultam.
- Hát igen, te pedig nagyon ügyes gondolat elrejtő vagy- kacsintott- Elmondanád, hogy csinálod?
- Ha kijuttatsz innen…
- Nem te tetted, igaz?- kérdezte, mire bólintottam- Igazából nincsenek nyomok, amik bárkihez is elvezetnének hozzád, vagy bárki máshoz, csupán amiatt tartóztattunk le téged, mert a barátod, Ian azt állította, hogy a nyak feltépés a te ölési formád…
- Hogy mit állított? Jó, mindegy, hagyjuk. Furán fog hangzani, amit mondani fogok, de ezek után is el kell hinned, hogy nem én voltam. Tudom, hogy megölték az Őröket, mert Eliott fel volt készülve, tudom, hogy Eliott féltve őrzött, saját karójával gyilkolták meg, amit a széfjében tartott, Aliana portréja mögött, aminek a kódja…
- Oké- kezdte idegesen- Tegyük fel, hogy nem te voltál…akkor honnan tudod ezeket és ki volt a gyilkos?
- Én…nem tudom.  Mármint van tippem, de nem akarom, hogy a bíróság…
- Itt nincs bíróság, Lea! Ha van protekciód kiengednek, ha nem addig maradsz itt, amíg meg nem öl valaki. Ha megszöksz addig kutatnak utánad, amíg el nem kapnak és megbüntetnek. És akkor már nem lesznek ilyen kegyesek, sőt nem is fognak megölni, hanem egy örökkévalóságig hagyják, hogy szenvedj. Hidd el nekem, az örökkévalóság hosszú idő…- nézett rám komolyan. Nem akartam elmondani neki, hogy engem nem tudnának addig kínozni, mivel meghalok, de mindegy- Akarod, hogy folytassam?
- Nem, kösz- somolyogtam- Már így is eléggé megijedtem.
Kérdezhetek valamit?- ő bólintott- Cole, hiszel nekem?
- Nem tudom, miért, de igen.
- Az jó- mosolyogtam önelégülten- Egy ember, aki hisz nekem.
- Hamarosan mennem kell, úgyhogy itt az ideje, hogy…harapjunk valamit- kacsintott, miközben hamiskás, féloldalas mosollyal lepett meg.
- Nem teljesen értem…
- Holnap már harcolni fogsz, fel kell készülnöd rá. És egy ezer éves vámpír vére megteszi, azt hiszem- mondta, miközben felhúzta karjáról az inget. Én meg csak bámultam bambán.
- Úgy érted…
- Aha. És így majd tudjuk tartani a kapcsolatot akkor is, ha nem vagyok itt. Valahogy segítek, hogy kiszabadulhass.
- Hát ööö…köszönöm.
  Leült mellém és elém nyújtotta a karját. Egy pillanatig gondolkodtam, vajon tényleg igyak-e belőle, de aztán rájöttem, ha életben akarok maradni, muszáj innom. Amikor megharaptam éreztem, hogy először megfeszül a teste, majd ellazul. Egy kicsit lelkiismeret furdalásom volt, mert ilyet csak Ian-nel szoktam csinálni, bár csókolózni is csak vele szoktam…
  Úgy éreztem tele vagyok vérrel. De még inni akartam egy kicsit, amikor is Cole elkezdett a nyakam felé közeledni. Mit ne mondjak először meglepődtem, amikor az ajkai hozzá értek a nyakamhoz felugrottam és a cellám másik végébe rohantam.
- Sajnálom- köhögött. Ezzel próbálta leplezni a nevetését- Tudod nekem is innom kell belőled…
  Felé nyújtottam a csuklóm, mire ő megharapta. Annyira más volt, mint Ian- nel. Persze Cole nem ivott annyit, mint én belőle. Hamar abbahagyta, így nem tudtam kiélvezni.
- Holnap nem tudok jönni. Ha kérdésed van használd a telepátiát. A harcban is segíthetek, ha kell- azzal elment.
 

  Másnap reggel újra felkeltettek. Szó szerint kirugdostak a cellámból egy nagy, kör alakú helyiségbe, ami úgy nézett ki, mint egy ókori színház: magas fal, tele néző sorokkal, felül pedig nem volt teteje. Abban különbözött egy színháztól, hogy a tetőtlen résztől a földig egy vastag vízsugár volt. Biztosan valami „vizes” vámpír tartja meg így, mivel ez lehetetlen. Már rég le kellett volna zúdulnia a nézőkre, de a magas vízoszlop szép egyenesen állt, nem mozdult.
  Egy nagydarab fickóval raktak össze. Kopasz volt, mocskos és csak egy rongyos farmer volt rajta. Volt egy olyan érzésem, hogy ő a legjobb gladiátor. Végülis logikus. Meg akartak ölni, minden vámpír a halálomat kívánta, mert megöltem a királyukat. Pedig nem is én voltam…
  Intettek, hogy menjünk be a vízbe. Éreztem, hogy Cole a nézők között van valahol. Körbe-körbe néztem, amikor megakadt rajta a szemem. Éppen Aliana-val beszélgetett. A tömeg teljesen megvadult és ordítozni kezdett, így még véletlenül sem hallhattam, miről beszélnek.
  Egy fickó egy karót nyomott a kezembe, majd belökött a vízbe, az izompacsirta kopasz vámpír után. Amikor a vízbe csapódtam a só csípte a szemem és fáztam. Annyira megijedtem az egész helyzettől, hogy az emberi énem felülkerekedett a vámpíron. Nem kaptam levegőt. Nem láttam. Meg kellett nyugodnom, amiben Cole is segített nyugalom hullámokat küldve felém.
  Végre láttam valamit, a víz kezdett kitisztulni és láttam, hogy mellettünk van még egy pár, akik már rég harcoltak. Hálás voltam az ellenfelemnek, amiért nem támadott hátba abban a pillanatban, hogy a vízbe érkeztem. Egy bólintással jelezte, hogy megkezdődött a harc.
  Felém vetődött, nekem pedig éppen csak sikerült kitérnem előle, de a karóm kiesett a kezemből. Nagyon ügyes vagyok, mit ne mondjak. A férfi újra elindult felém, ezúttal nem mentem arrébb, hanem felé csaptam és állon találtam. Meglepődve láttam, hogy hátratántorodott. Végülis egy ezer éves vámpír vére van bennem- gondoltam. Most én vetődtem a férfi felé, de ő hasba rúgott. Belekarmoltam az arcába, amitől felüvöltött. Megfogta a nyakam, majd megszorította, egyre feljebb és feljebb emelt. Össze vissza kapálóztam és egyszer sikerült fejbe rúgnom, majd még egyszer és még egyszer. A karója kiesett a kezéből, de én elkaptam. A harcunk körülbelül tíz másodperce tartott. Elkezdtünk körözni egymást nézve, majd a férfi felém ugrott, a karóm pedig a szívébe talált. Annak a szemétnek sikerült kihúznia, majd akkora pofont adott, hogy kirepültem a vízből, a szárazföldre. Csináltam egy duplaszaltót, majd visszaugrottam a vízbe. Úgy éreztem a vámpír kezd eluralkodni rajtam. Meg akartam ölni a fickót. Esélyt sem adtam neki a próbálkozásra, egyből gyomorszájon vágtam, majd bevittem neki egy bal egyenest. Az egyik szemfoga kiesett, a szája vérzett. Én meg csak mosolyogtam rajta. Tényleg vicces látvány volt. Felé vetődtem, levittem a fenékre, teljes súlyommal ránehezedtem, ahogy Cole is tette velem. A férfi küzdött ellenem, de nem hiszem, hogy volt ezer éves, így könnyedén beleszúrtam a szívbe a karóm. A karót az égbe emelve és a szemfogaimat kiugrasztva megmutattam mindenkinek, hogy féljenek tőlem. Aztán lenyugodtam és egy kicsit elborzadtam. Azzal álltattam magam, hogy igazából már sok-sok éve ez a férfi nem is élt, már rég meghalt, én pedig csak hozzásegítettem az utolsó lépéshez.
  Cole tekintetét kerestem, amikor pedig megtaláltam elismerően kacsintott. Kihirdették az eredményeket. Természetesen mindenki ki volt készülve amiatt, hogy nem haltam meg. Így jártak. Felőlem aztán üvölthetnek amíg akarnak, akkor sem haltam meg. Visszavittek a cellámba- megjegyzem csurom vizes voltam.
- Azt hittem nem tudsz harcolni- mosolygott Cole. A harc után bejött meglátogatni.
- Nem is tudok, de erősebb voltam a férfinél, így nem volt nehéz legyőzni. Mire jutottál Aliana-val?- kíváncsiskodtam.
- Semmire, sajnos. Lea, mi volt az elején veled? Olyan voltál, mint egy…
- Ember?- kérdezetem, ő meg bólintott- Ez egy hosszú történet. Kezdjük ott, hogy az egyik ősöm… Úristen! Cole! Megvan- kiáltottam és a nyakába ugrottam. Amikor észbe kaptam leszálltam róla- Sajnálom…tiszta víz lettél.
- Ne is törődj vele- dörmögte zavartan- Mi van meg?
- Hát a protekció! Scarlet, a carolinai királynő, a rokonom, úgy értem a leszármazottja vagyok…
- Ezt mondhattad volna előbb is- nézett csúnyán, mire nyelvet öltöttem rá.
  Egyszerűen csak kirohant a cellámból és négy napig nem is láttam. Pedig szükségem lett volna rá. Egyre csak gyengültem a harcok során, de igyekeztem nem a vérre támaszkodni, hanem az ügyességre. Általában kisebb voltam, mint a támadóim, így ügyesebben cseleztem. A végére már egész érzéketlen lttem az ölésre. Fura érzés volt.
  A negyedik nap Cole bejött és kivitt. Egyszerűen csak kivitt. Azt mondta a királynő azonosított, így kiengedtek.
- Aliana is velünk tart a palotába, hallani akarja szerinted mi történt.
- A palotába? Milyen palotába?
- Scarlet királynő palotájába, ahol is tiszteletedre valami hatalmas buli lesz, vagy, mi.
- Még egy buli?- néztem rá ijedten- Nézz rám, az előző, hogy végződött.
  Amikor rám nézett a szétszakadt ruháimat látta és azt, hogy néhány sebem még mindig vérzik, mert olyan mélyek.
- Ne félj! Most én is ott leszek, mint a fiúd…
- Mint a fiúm?- ez egyre bonyolultabb.
- Ez most nem lényeg. Bejutunk és tisztázunk, oké?
- Ugye Calista és Ian nem lesznek ott?
- De. Sajnos igen- húzta el a száját.
- Fantasztikus.