Behunytam a szemem.
- Miből gondolod, hogy feszült vagyok?- mosolyogtam rá szégyenlősen.
- Hát- nyelt egyet, amikor rám nézett- csak alig szóltál hozzám…
- Te kérted ezt a nászutas izét?- förmedtem rá, amikor mellé értem a vízben.
- Én- hajolt közelebb- Tetszik?- suttogta a számat nézve.
- Nem igazán- mondtam gonoszan. Felnézett rám: őszinte meglepettség látszott a szemeiben és talán apró csalódottság is.
- Ha nem, hát nem…érdekes, az előbb nem ezt mondtad- gúnyolódott és kiúszott a medencéből, vagy legalábbis, akart, mert megfogtam a karját és visszarántottam, csakhogy véletlenül úgy sikerült visszarántanom, hogy összeért a szánk. Senki ne kérdezze meg, hogy csináltam, fogalmam sincs, de megtörtént.
  Miután elcsattant az apró kis szájra puszink ,Ian felnézett rám éhesen és dühösen, mégis szerelmesen. Legszívesebben beleolvadtam volna a karjaiba, úgy döntöttem nem fogom megadni neki ezt az örömet.
  Az akaraterőm két másodperc alatt elszállt. Felemeltem a kezem és a mutatóujjamat végighúztam Ian alsó ajkán.
- Lea? Mit csinálsz?- kérdezte, miközben megfogta a karom, közelebb húzott magához, az egyik tenyerébe fogta az arcom, a hüvelykujját végighúzta az ajkamon, majd a kezét lecsúsztatta a nyakamra. Aztán hirtelen mögöttem volt. Hátrasimította a hajam a nyakamról, oldalra döntöttem a fejem. Elkezdte az ajkaival simogatni a nyakam, egészen a vállamig, aztán felnézett rám…aztán kinyitottam a szemem.
- Nem vagyok feszült, csak nincs kedvem beszélgetni- mondtam kábultan az előbbi képzelgésem miatt. Mindig is jó volt a képzelőerőm, nade ennyire?
- Ha nincs, hát nincs- mondta Ian sértődötten. Már, csak az hiányzott, hogy kidugja a nyelvét és teljesen úgy nézett volna ki, mint egy hisztis ötéves.
  Úgy döntöttem inkább nem megyek a medencébe, úgyhogy kiültem a szélére és csupán a lábam lógattam bele. Annyira valóságosnak tűnt… És akkor rájöttem.
- Hogy te mekkora egy…
- …szemét vagyok? Esetleg seggfej?- kérdezet nevetve.
- Mindkettő- morogtam- Semmi jogod nem volt ilyeneket vetíteni a fejembe. Csak azért, mert van egyfajta kötelékünk a sok vércsere miatt…még nincs bejárásod a fejembe minden egyes másodpercben, amikor kedved szottyan belenézni.
- Aha. Persze- nyugtázta ennyivel.
- Esküszöm egyszer fejbe csaplak - dünnyögtem. Idegességemben beletúrtam a hajamba.
- Igen?- odaúszott hozzám- És miért tennél velem ilyen szörnyűséget?
- M..mert…- elkezdtem dadogni attól, amit a szemében láttam…ami nem volt más, csak ezernyi kiolvashatatlan érzelem. Lesütöttem a szemem. Muszáj volt. Néha nem bírtam egyszerűen elhinni, hogy tényleg szakítottam ezzel a férfivel, aki mellett önmagamnak érzem magam. Annyira vágytam rá, annyira szerettem és mégsem lehet az enyém. Miért is nem? – Mert csak- válaszoltam mindkettőnk kérdésére egyszerre.
- Sziporkázó válasz- gúnyolódott, mire egy vicsorgásba torzult vigyort dobtam neki- Nyugi, kislány.
  Felálltam a medence széléről és elkezdtem mérgesen topogni.
- Mikor mondjuk el Eliott-nak, hogy, miért jöttünk?
- Miért?- kérdezte, majd elkezdett össze- vissza úszkálni- Miért is jöttünk, mi ide?
- A telefonszámért!- mondtam kissé hisztérikusan, ráadásként még a karjaimat is a levegőbe emeltem, majd ledobtam.
- Hát…ma sehogy sem tudjuk megmondani neki, de majd holnap biztosan találunk egy megfelelő pillanatot arra, hogy megkérjük…
- Holnap?...Megfelelő pillanat?
- Mi bajod van?- értetlenkedett.
- Semmi- dünnyögtem. Vagyis mindem bajom van: egy szobában vagyok a volt pasimmal, egy ágyban kell aludnom vele egy medence kellős közepén és valahogy a telefonszámot is kikell csikarnom egy izé…vízi királytól , vagy kitől. Ezt viszont ( főleg az elejét) nem volt kedvem elmondani neki.
- Egész este fura vagy és úgy érzem legszívesebben ordibálnál velem…
- És ha így van?- üvöltöttem a képébe, mivel kiugrott a medencéből éppen elém, a haja kisfiúsan össze volt kócolódva, mesterien faragott mellkasáról vízcseppek gördültek le.
- Lea! Mondd, mit akarsz még?
- Ez hogy jött ide?- kérdeztem idegesen, mire akaratlanul is arra gondoltam: Téged.
- Tessék?
- Vannak dolgok…de ez téged ne érdekeljen- próbáltam felháborodottnak tűnni.
- Azt mondtad…azt gondoltad…
- Hagyjuk ezt abba, oké?- nem hiszem el, hogy hallotta. Tényleg ilyen erősen gondoltam rá?
- Várj- kapta el a kezem, amikor megfordultam- Én…
- Kérlek- könyörögtem neki- hagyjuk ezt abba.
- Rendben. Gyere, ússzunk egyet- sütötte le a szemét. Magamban azért imádkoztam bár ne hagyná a témát, bár erősködne…
- Inkább lefekszem, de te úszhatsz- mosolyogtam erőtlenül.
- A medencének van egy kijárata- kezdte. Nagyon jól tudta mivel piszkálhatja fel a kíváncsiságom- Egy közeli tóhoz vezet, amibe állítólag különféle tengeri halak élnek.
- Akkor ez valami tenger féleség…vagy...nem értem- mosolyogtam.
- Gyere- nyújtotta a kezét.
- Felőlem…
  Beugrottunk a medencébe, aztán Ian elkezdett keresni valamit.
Khm…mit is keresünk?
Egy kis rács féleséget, ahol kijutunk innen.
  Ian pár perc alatt meg is találta a kis rácsos ajtót, ami inkább nézett ki aknának, mint ajtónak. Belevetette magát, majd vonakodva bár, de követtem. Egy vízzel teli csőben voltunk. Azzal álltattam magam, hogy a vámpír énem győzedelmeskedik az ember felett és nem fulladok meg.
Milyen hosszú ez a cső?- türelmetlenkedtem.
Hamarosan kiérünk- válaszolt Ian.
  Így is lett. Egy halaktól hemzsegő mély, (gondolom, mivel nekem egész világosnak tűnt) sötét óceán, vagy tenger legalján voltunk.
Ez nem az óceán, ugye?- Ian megrázta a fejét- Akkor hogy kerül ide ez az óceánmásolat?
Ők a vízi vámpír király-és királynő. Raleigh messze van az óceántól, így…
Idehoztak egy darabka óceánt- fejeztem be a mondatát, mire bólintott. Nem semmi-  Az előbb egy csomó hal volt itt- hüledeztem-  Hova tűntek?
Ők azt látják a homlokunkra írva, hogy VESZÉLY- hallottam egy kacajt a fejemben.
Kár.
Gyere, ne is foglalkozz velük- mosolygott rám andalítóan a víz alatt. Elkezdett feljebb úszni, én pedig engedelmesen követtem. Nem tudtam a halak, mit gondolhatnak rólunk –azon kívül, hogy VESZÉLY- lehet, hogy valami mini cápának gondolnak minket. Erre mosolyognom kellett. Akaratlanul is eszembe jutott az első találkozásunk Ian- nel. Akkor róla is az üvöltött, hogy veszélyes- ami igaz is- , de számomra ez volt az egyik legvonzóbb vonása. Na jó, a kék szemei is nagyon vonzóak voltak...
 Ahogy egyre feljebb értünk még jobban láttam a vízen átszűrődő gyönyörű fényt. Ez vicces- gondoltam- ha nappal lenne azt mondanám, a Nap az, de így este…
  Nem tudom meddig úsztunk felfelé, hogy elérjük a felszínt- ráadásul elég gyorsan úsztunk- de elég hosszú ideig tartott.
  Amikor kiértünk a felszínre rájöttem, hogy a Hold világít. Gyönyörű látvány volt. Ian- re emlékeztetett: nem lehetett betelni vele.
- Hova megyünk?
- Meg szeretnék mutatni neked valamit- mosolygott kajánul- Láttál már életedben cápát közelről?
- Eliott-on kívül?- nevettem- Nem igazán.
- Akkor most fogsz…persze, csak ha akarod.
- Megnézhetjük…
- Oké- ettől teljesen felvidult.
- De, ugye nem lesz semmi baj?- nem akartam egy hatalmas cápa kajája lenni.
- Vámpírok vagyunk- nézett rám úgy, mintha köztudott tény lenne: a vámpírokat nem bántják a cápák.
- Jól van, na- emeltem az égnek a szemeimet.
  Újra lebuktunk a víz alá, Ian össze-vissza úszott, egy idő után úgy döntöttem nem követem. Úgyis szól, ha talál valamit.
Nézd!- azelőtt pillantottam meg, hogy szólt volna. Egy óriási cápa úszkált felénk békésen. Elöntött a pánik. Nem tehetek róla, beindultak az emberi félelmeim: cápakaja, cápakaja. Aztán a ragadozó hirtelen rám nézett és elkezdett felém cikázni a vízben. Cápakaja- visszhangozta a fejemben egy hang. Legyintettem egyet a kezemmel utalván a hangnak, hogy hagyja abba…erre a cápa megállt.
Ian?
Ne mozdulj! Nem tudom mi baja van! Rég el kellett volna menekülnie…
  Aztán minden olyan gyorsan történt. Csak arra eszméltem fel, hogy egy szép íves ugrással kirepültem a vízből. Végignéztem magamon és megláttam, hogy vérzik a karom, de legalább egyben van. Ez is valami. A vérzés hamarosan elállt, a karom pedig újra ép volt.
- Lea?- bukkant elő Ian a víz alól.
- Itt vagyok és igen, jól vagyok- dünnyögtem.
- Én…nem értem mi történt- dadogta rekedtesen.
- Semmi gond, jól vagyok…
- Előfordult már ilyen és akkor is, mint most a cápa eliszkolt a harapás után, de…
- Félig ember vagyok- emlékeztettem.
- Igaz…
- Elfelejtetted- mosolyogtam.
- Nem nehéz- kacsintott- Vissza kéne mennünk.
- Oké. Szerinted van ebben a házban valahol is csoki?- ugrottam a vízbe.
- Nem tudom. Miért?
- Mert attól lelkileg is felgyógyulnák a cápatámadásomból- Ian kidülledt szemekkel nézett rám, majd olyan hangosan kezdett nevetni, hogy a dobhártyám is beleremegett.
  A visszaút még hosszabbnak tűnt a cápától való félelmeim miatt, de azért sikerült visszajutnunk.
- Hát ez nem volt semmi- jegyeztem meg, amikor már az ágyban feküdtünk.
- Tényleg sajnálom…
- Tutira nincs itt csoki?
- Nem is figyelsz rám…- zsörtölődött, de éreztem, hogy nevet.
  Amikor már úgy gondoltam alszik felvettem a ruháimat és kilopóztam a szobából…legalábbis akartam.
- Lea?
  Nem válaszoltam- Lea? Tudom, hogy ott vagy és lábujjhegyen mész le a konyhába.
- Nagyon vicces- árultam el magam.
- Menj csak, de ha fél órán belül nem jössz vissza…
- Nehogy már ilyen kémes , vagy kommandós, vagy milyen dolgokat csináljunk, jó?
-…akkor megkereslek, rendben?
  Nyelvet öltöttem rá a sötétben- Láttam.
  Nevetve kiléptem az ajtón és nagy meglepetésemre miután balra fordultam Aliana- val találtam szembe magam.
- Lea? Hogyhogy fenn vagy ilyen későn?- nézett rám kedvesen. Egy kék selyem köpenyt viselt.
- Hát…ööö- várakozóan nézet rám, úgyhogy muszáj volt valamit válaszolnom- Szóval a ruhámra lettem volna kíváncsi.
- Ó, tényleg?- mosolygott angyalian- Elmehetünk a varrodába, viszont te nem láthatod a ruhád- kacagott.
- És miért nem?
- Mert meglepetés. Viszont én nagy ruha dilemmában vagyok- mondta és közben két szőke szemöldöke összeszaladt- Tudod mindig több ruhát varratok magamnak, hogy többől tudjak választani, de most valahogy nem megy.
- Mármint nem tudsz választani?- bólintott- Akkor segítek.
- Köszönöm, Lea.
- Nincs mit.
  Újra a rózsaszín és bézs színű folyosón találtam magam, majd a varrónőkkel teli szobában. Aliana újra a Margaret nevű idős hölgyhöz vezetett.
- Nos ez az egyik, amit már láttál- mutatott a fekete, ezüst szalagos ruhára. Bólintottam jelezvén, hogy emlékszem rá- és itt van ez- mutatott egy sötétkék, csillogó ruhára, aminek szív alakú kivágása volt. Nem mindenhol csillogott- jöttem rá, amikor közelebb mentem- csupán a közepétől kiindulva mind jobbra, mind balra ferde vonalúan csillogó cérnát varrtak bele. A bal lábnál pedig egy térdig szaladó felvágás tette még gyönyörűbbé. Maga a ruha testre feszülő volt, combközéptől lefelé viszont egyenes volt a szabása, mégsem túl feszülős.
- Hű- jegyeztem meg. Aliana csupán mosolyogni tudott a reakciómon.
- Ez pedig a harmadik és egyben utolsó- egy világoskék nyakpántos szintén csillogó ruhához vezetett. Az egyszerű óceán-kék anyagra apró, sötétebb kék téglalap alakú lapocskák voltak varrva. A formája a sötétkékhez hasonló volt- feszülős, alul kicsit kiszélesedő- viszont mély v alakú kivágása volt, ami- ha az embernek van melle- nagyon szexi, vagy csupán sokat sejtető tud lenni. A ruhát derékban még egy ezüst öv is díszítette.
- Nos?- nézett rám Aliana türelmetlenül.
- Szóval. Az első nagyon csinos, bár az szerintem egy kicsit idősebb nőknek való, mint neked. A második bohókásabb, szexibb és fiatalosabb.
- A második?
- Aha.
- Köszönöm, Lea- ölelt meg- Sokat segítettél. Mondjak valamit?
- Ühüm…várj!
- Igen?- mosolygott.
- Ebben a házban nincs valahol, valakinek egy tábla csokija?
- Hát- gondolkodott erősen Aliana- Nem hiszem, hacsak az embereknek nincs. Miért van szükséged csokoládéra?- nézett értetlenül - Az emberi étel, nemde?
- Ööö…azt hiszem az, de …tudod sok benne a…boldogsághormon, igen- mosolyogtam rá, mint egy idióta. Nem tudom vajon szegény lány mit gondolt rólam akkor.
- Értem- mosolygott mindent tudón- Tudod én is szoktam csokit enni.
- Tényleg?
- Aha. De most éppen kifogytam belőle, sajnálom. A bálra rendelek neked, rendben?
- Ó, nem kell köszönöm, megleszek nélküle- pár pillanat múlva óriási témaváltás következett be.
- Azt hittem ti Ian- nel most éppen kihasználjátok az…ágyat- nevetett.
- Tessék?- kérdeztem rémülten.
- Hát tudod…
- Értem a célzást, de mi…
- Nem vagytok együtt, tudom, de ez nem jelent semmit- kacsintott.
- Ó.
  Vámpírok. Tipikus. Szexista nép. Amikor visszaindultunk a szobánkba Aliana mégis meglepett egy tábla- konkrétan mogyorós- csokival, amiért nem győztem hálálkodni neki. Mire visszaértem a szobánkba már rég befaltam a csokit, a közérzetem pedig sokkal jobb lett. Most nem próbáltam meg lábujjhegyen bemenni, egyszerűen csak besuhantam. Leültem az ágy szélére és befeküdtem Ian mellé.
  Egy lopott pillantást vetettem rá és rájöttem, hogy nem alszik.
- Szia- sóhajtottam.
- Szia- dünnyögte- Úgy érzem- húzta fel az orrát- találtál csokit.
- Ühüm.
- Örülök- nevetett. Átfordult a másik oldalára, így a hátát láttam. Istenem, milyen háta van! Csupa szálkás izom, meghalok- Mostanában túl hangosan gondolsz dolgokat.
- Hoppá.
- Gyere ide!- mondta én meg engedelmeskedtem. A mellkasára vont és elkezdte simogatni a hajam. Nem akartam elaludni, mert nem akartam, hogy vége szakadjon a pillanatnak, de az a fránya álom mégis elnyomott.
Amikor felkeltem Ian nem volt sehol, de egy cetlit találtam magam mellett: Aliana elrángatott ruhapróbára. Sietek, szeretlek. Ian.
  Sietek… még hagyján. Szeretlek…Úristen!
  A szavain gondolkodtam egész nap, miközben öltöztem, miközben megreggeliztem Aliana- val- nem emberi kaját-, szóval egész nap. Aliana szerintem pontosan tudta mi bajom van, így egy „jól vagy?” után nem kérdezett többet.
- Lea?- szólt Aliana azt hiszem századszorra- Megmutatnám a ruhád.
- Persze, az jó lesz- mosolyogtam erőtlenül.
  Amikor megláttam a ruhámat…hát az kizökkentett a depressziómból- Te jó ég- mondtam Aliana- nak.
- Ez azt jelenti, hogy tetszik?- nézett rám egy kacér mosoly keretében.
- Nagyon. Istenem, ez varázslatos.
  A ruhám nem egy egyszerű egybe-szoknya volt, még Aliana-éhoz sem volt hasonló. Ez egy hosszú,lágyan leomló, csillogó arany ruha volt. Mell alatt egy „x” szerű tekerés volt, így az „x” mellet két oldalt kilátszott a hasam felső része. A kivágása szintén „v” alakú volt, de mégis más, nem olyan mély, inkább széles. Még többet sejtetőbb. A kivágásból két, alig pár centi széles aranypánt indult ki. Ha ez mind nem lett volna elég, akkor a bal oldalon volt egy combközépig érő felvágás. A hátamat pedig semmi nem takarta, mert a pántok is egyesültek a ruha anyagával két oldalt, így az teljesen szabadon maradt. Egyszerűen meseszerű volt.
  Aliana a kezembe nyomott egy pár aranyszandált és néhány gyönyörű, ha jól sejtem gyémánt fülbevalót.
- A fülbevalókat visszakérem- mosolygott.
- Kár- nevettem.
  Valahogy sikerült eljutnom a szobámig- ahol persze Ian- nek se híre, se hamva nem volt. Ott szépen felöltöztem, aztán követtem Aliana utasításait, miszerint menjek el a fodrászhoz és a sminkeshez, de ne kérjek túl sok sminket, úgy eltakarná a csinos pofimat. Szó szerint ezt mondta.
  A fodrász- egy idős férfi- oldalra fésülte a hajam nagy részét, majd gyönyörű hullámokat varázsolt bele. A sminkes- egy fiatal nő, lila hajjal…persze ez nem számít- alig sminkelt rajtam valamit. Kaptam egy kis szempillaspirált, egy kellemes, bronzos szájfényt és bronzos szemhéjfestéket.
  Amikor a tükörbe néztem rájöttem: egyszerűen letaglózóan, fantasztikusan, iszonyatosan mesésen nézek ki. Aliana megjegyezte, amikor találkoztunk sminkelés és hajformázás után, hogy én leszek a bál királynője. Nem válaszoltam rá semmit, főleg, mert ő is fantasztikusan festett a kék ruhájában.
  A nap lement, a parti elkezdődött. Nem csodálkoztam azon, hogy a bál éjszaka kezdődött. Egy: ez a vámpírok időszaka, még akkor is, ha tudnak járni a napon, kettő: minden buli este kezdődik.
  Szinte minden vendég pontosan érkezett, ezért elég nagy sor volt az ajtón kívül, mégpedig azért, mert egy lakáj mindenkit bejelentett, ami elég hosszú volt és uncsi. Össze- vissza járkáltam az épületben. Bevallom Ian-t kerestem. Le akartam nyűgözni.
  Persze sikerült belebotlanom valakibe.
- Sajnálom, nem figyeltem.
- Maga idi…- a szó felénél felnézett rám és elakadt a szava- A nevem Anden, Aden Declan- váltott szuper udvarias stílusra. Őszintén szólva nem volt semmi a srác. Olyan húsz körül lehetett, olyan zöld szemekkel, amire nincs szó. A haja aranybarna volt némi zselével összekócolva.
- Lea Parker- mosolyogtam rá, a férfi visszamosolygott. Tagadhatatlanul szexi. Hú, de még mennyire.
- Még nem láttam önt errefelé- nyújtott egy pezsgőt.
- Ó, köszönöm. Tudja még nagyon…
- …új?- találgatott Aden.
- Igen.
- Úgy látom keres valakit- követte a tekintetem, miközben a teremben cikázik.
- Ööö igen.
  Egy kezet éreztem a derekamon.
- És már meg is találta- helyeselt Ian. Egy csókot lehelt az ajkaimra. Mindez olyan gyorsan történt, hogy nem volt időm tiltakozni, mivel szerény személyem szerint ez mind Aden- nek szólt- köszönjük a babysitternek a munkáját, de most mennünk kell- elvett egy pezsgőt magának is, aztán az Aden- nel ellentétes irányba kezdett el tolni.
- Viszlát Mr. Declan- szegény fiú. Tátott szájjal bámult utánam- Seggfej- néztem Ian-re összehúzott szemöldökkel.
- Csak pár percig nem vagyok veled és te máris bepasizol. Szörnyű egy nőszemély vagy.
- Én vagyok a szörnyű? Sietek!- idéztem a leveléből.
- Siettem is. És hogy tetszett a levél másik fele- suttogta a fülembe. Abban a pillanatban hálás voltam neki, amiért fogja a derekam, lehet, hogy nélküle összeestem volna a közelségétől, nameg a részegítő illatától, meg a hangjától és a…
- Nem volt rossz- kacsintottam rá, mire egy pillanatra lemaradt mellőlem, aztán felébredt és újra mellettem volt. Ez tetszett.
- Mondtam már…mondtam már, hogy nincs rá szó milyen gyönyörű vagy ma este?
- Még nem- somolyogtam.
- Akkor most mondtam.
- Köszönöm uram, én ugyanígy gondolom ezt magáról- tényleg fantasztikusan állt neki a szmoking. Szeretem Aliana ízlését. Ian nem válaszolt a bókomra, de láttam rajta, büszke magára- Valld be, hogy féltékeny voltál.
- Bevalljam?- bólintottam- Bevallom. Gyere, menjünk ki a teraszra.
  Azzal kézen fogott és kirángatott egy óriási, fehér teraszra, ahol mindössze egy pad volt, ahova természetesen mi ültünk le.
- Ian…
- Igen?
- Csókolj meg!
- Tessék?- ugyanannyira meglepődött a kérésemen, mint én magam. Nade azért megmozdulhatott volna, vagy valami, nem így lefagyni- Nem hallottam mit mondtál, Lea. Sajnálom, mennem kell.
- Mi van?- kiakadtam.
- Mennem kell…-  Ian visszaindult a bálterembe és akkor kilépett az ajtón egy gyönyörű, szőke, zöld szemű, zöld ruhás nő. A ruhája kifejezetten gyönyörű volt, olyan hableányos. A térdéig feszülős, térdtől lefelé pedig kiszélesedett. Rengeteg kővel volt kirakva a felső része és a pántjai, az anyaga direkt gyűrött volt. Nem semmi látványt nyújtott a nő, de még mindig én voltam az est fénypontja az aranyruhámmal, Aliana pedig a második. Vajon ő a harmadik? Nem tudom…olyan ismerős.
- Calista- bólintott egyet felé Ian. Calista?? Úr isten! Az ex pasim exe. Tök jó. Mindjárt csinálunk egy excsajok clubját.
- Hívtalak- mondta kedvesen. A hangja…
- Tudom, de éppen Lea- val beszélgettünk. Nem fogok abbahagyni miattad egy beszélgetést- pedig éppen ezt tette. Azért ezt nem mertem megmondani, nem akartam Calista-t elősegíteni.
- Megértelek- egyezett bele a nő. És akkor beugrott, pont abban a pillanatban nézett rám. Hátrahőköltem- Ian nem várnál meg a teremben? Egy perc és jövök.
  Ian hátrapillantott rám, én bólintottam, ekkor eltűnt.
- Szóval te vagy, Lea. Ian új barátnőcskéje, nemde?- úgy nézett rám, mint a keselyű a még élő állatra…tudta, hogy úgyis meg fog enni.
- Igen, én vagyok- el is felejtettem, hogy már nem járunk, de mindegy. Elindultam a bálterembe, úgy gondoltam, ha akkor nem öl meg, amikor elmegyek mellette, akkor nyert ügyem van. Szerencsére sikerült, ám, amikor az ajtóhoz értem eszembe jutott valami.
- Tetszik a hangod- mondtam, mire Calista felém fordult elővillanó szemfogakkal. Elég ijesztő volt, mivel a szemei macskásan ki voltak húzva és hát…elég furán festett.
- Oké. Okosabb vagy, mint hittem- jegyezte meg- Választhatsz: harc, vagy legyünk hölgyek?
- Úgy érted harcoljunk, vagy inkább, csak beszéljük meg?- bólintott- Akkor a második. Úgyis van elég időnk, nem? A másikat bármikor lerendezhetjük- nevettem.
- Rendben- mutatott a padra, ahol az előbb még Ian- nel ültem.
- Te igézted meg nagyapát, ugye? Miattad akart megölni, igaz?
- Igen- mondta Calista ártatlanul.
- Miért?
- Mert elvetted tőlem Ian-t- válaszolta. Meg egyébként sem kedvellek túlságosan.
- De…soha nem is volt a tiéd…
-…miért?- nézett rám hidegen- Szerinted a tiéd volt? Ian senkié sem, csak saját magáé. Ő egy szoknyapecér. Lea, hidd el nekem, nem ismered.
- Én ezt elhiszem, de, ha szereted őt, akkor miért akartad megölni?
- Igazából azt hiszem nem akartam megölni- gondolkodott- Nem tudom mit akartam. Csak hiányzott.
- Aha, tök logikus- motyogtam, mire felém fordult és csúnyán nézett rám. Rá se hederítettem.
- És ha tudni akarod, nagyapád azért küldött el, amikor rájött, hogy vámpír vagy, mert akkor is megigéztem- mosolygott diadalittasan.
- Sejtettem- már nem vigyorgott annyira. Hirtelen eszembe jutott valami- Van valami féle kapcsolatod Dravin-nel, ugye?
- Igen, mármint nem testi, vagy ilyesmi, hanem csak…ő jobban szeret engem , mint a többiek- értetlenül néztem rá, mire nagyot sóhajtott és elkezdett magyarázni- Tudod általában a teremtő és a teremtett között van egy kapcsolat. Mondhatnánk azt, hogy anya- gyermeke kapcsolat, de persze az anyák nem fekszenek le a gyerekeikkel- mosolygott- Szóval azért van ez a kapcsolat, mert a teremtő vezeti be az újat a vámpírlét nagy titkaiba. Azonban ez a kapcsolat egy idő után felbomlik, csakhogy nem mindig. Általában igen, de nem mindig…
- …szóval Dravinnél sem bomlott fel. Ez, hogy lehetséges? Mármint miért történik ez?- néztem rá oldalról.
- Nem tudom, talán ő tényleg szerelmes volt belém, vagy ilyesmi.
- Értem. Szóval te azt akartad, hogy mi összejöjjünk?
- Nem teljesen. Igazából, csak azt akartam, hogy szállj le Ian-ről.
- Lea? Nem tudom hol lehet- hallottam Eliott hangját. Calista-ra néztem, ő bólintott. Felálltunk és besétáltunk a terembe. Mindenki felénk fordult. Úgy döntöttem most az egyszer beengedem a fejembe:
Csak szerintem várták azt, hogy széttépjük egymást- kérdeztem.
Nem csak szerinted. Mutassuk meg, hogy milyen jó barátnők vagyunk- nevetett Calista, majd barátságosan rám mosolygott, én vissza mosolyogtam, megölelt és elment. Egy nagy „ó”-t hallottunk a tömegtől.
  Nem is olyan seggfej, mint gondoltam. Persze ribancnak ribanc. Semmi kétség.
- Ó, Lea- mosolygott Eliott- Örülök, hogy jól vagy.Elígérted már az összes táncod az én Ian barátomnak?
- Nem, dehogy.
- Akkor táncolunk egyet?- bólintottam- Ja és gyönyörű vagy ma kedvesem- erre csak mosolyogtam. Nem igazán tudtam táncolni, de, Eliott-al egészen könnyű volt. Hagytam, hogy ő vezessen, és minden ment, mint a karikacsapás. Egyébként is azt mondják a vámpírok nagyon jó táncosok, mert megvan hozzá a kecsességük…szerintem nekem is megvolt.
 - Tudod- kezdte- sokat olvastam a fajtádról- egy pillanatra megállt bennem az ütő.
- Tessék?
- A fél vámpírokról.
- Szóval lebuktam- mondtam idegesen, miközben próbáltam táncra bírni a földbe gyökerezett lábaimat.
- Hát igen- nevetett- már a cápa előtt is sejtettem, de, csak akkor bizonyosodtam meg felőle…
- Tudsz a cápáról?
- Tudtam, hogy Ian megmutatja majd neked. Tudod imádja George- ot…
- George-ot?- kérdeztem immár szó szerint röhögve.
- Hát szegény cápát Aliana Geroge- nak nevezte el- bólintottam a röhögő görcsöm közepette, hogy folytassa- De tegnap este, szóval az nem George volt…
- Netán John, Paul, vagy Ringo?
- Nagyon vicces- de azért velem nevetett- Szóval őt nem is tudom hol fogták be, tudod ő ember evő…
- Összeengedtél egy emberevő cápával?- hüledeztem. Eliott arcán megbánás ült.
- Sajnálom, de nem lett komoly bajod. Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan gyógyulsz- ezt bóknak vettem- Egyébként sem lehetett volna semmi gond- kérdőn néztem rá- a cápák utálják a vámpírok ízét.
- Csakhogy én félig…
- Tudom. Egyébként- kezdte bizonytalanul- vannak, akiknek az a képességük, hogy belelátnak a fejünkbe- eddig nem értettem Eliott, miért lett király, de most leesett. Azonnal rájött arra, amihez nekem rengeteg idő kellet, hogy Calista a fejemben van- Csakhogy, te vámpír méreggel a szervezetedben lettél…,hogy úgy mondjam vámpír. Ami persze a normál vámpíroknál nem fordulhat elő- mentegetőzött, mire elmosolyodtam- Szóval a méreg ott kering benned, ami annyit tesz, hogy…
- …kizárhatom őket- jöttem rá. Eliott büszkén bólintott én pedig igyekeztem egy falat építeni az elmém köré. Máris kezdtem más szemmel látni a dolgokat.
  A táncunknak vége lett, de akkor eszembe jutott: - Eliott!
- Igen kedves?
-  Hát szóval, mi Ian- nel…
- A telefonszámra vagy kíváncsi?- mosolygott. Bólintottam.
- Honnan…
- Ian- nek már tegnap mindent elmondtam és odaadtam a telefonszámot.
  Azzal elment. De…akkor. Miért mondta Ian, hogy holnap kell beszélnünk vele? Mit tervezhet?