Nem volt nehéz felismerni az illatát: vad, férfias, ragadozó illat, mégis émelyítően édes. Talán még egy kis virág illat is társult mellé.
   Reménnyel éppen egy kanyargós úton vágtattunk Ian otthona felé- ami szerintem elég magasan fekszik, mert már egy ideje vágtatunk az erdőben felfelé, ez tuti- amikor egy másik vámpír szagát éreztem meg. Azt nem tudom honnan tudtam, hogy vámpír az illető, sőt azt sem, hogy nő, de egyszerűen éreztem, hogy igazam van.
   Ijesztő illat volt, mondhatni szag. Halál szag. Kirázott a hideg.
   Mi van, ha a vámpírok a kávézóból követtek? És azért jöttek, hogy levadásszanak, mert tudom a titkukat. Én és az a nagy szám.
   Viszont Dravinnel, csak a szőke seggfej volt, nő nem.
   Akkor meg ki lehet?
   Éreztem, hogy figyel, úgyhogy minden ösztönöm ellenére visszafordultam és az útra koncentráltam, Ian-re és nem az erdőben lévő ijesztő vámpír nőre.
   Nem volt túl nehéz Ian-re koncentrálnom. Az illata teljesen elvette az eszemet. Maga a férfi pedig megőrjített.
   Hamarosan elértünk egy fehér, lapos tetejű, talán két emeletes házhoz. Az alsó szint nagy részének üveg falai voltak, a felsőn pedig sok, apró ablak. A ház mellett pedig egy kisebb garázs.
   Tátva maradt a szám.
   A ház teljesen ki volt világítva. Tökéletesen be lehetett látni. (De senkit nem láttam bent.)
   Reményt egy fához kötöttem és bíztam abban, hogy nem fogja elszakítani a kantárt.
   Elindultam az ajtó felé, reménykedve, hogy Ian-nek nincsenek szuper-vámpír birtokháborító ellenes eszközei.
   Beléptem és elállt a szavam.
   A földszint csupán egy apró darabkáját láttam, de az az apró darab is gyönyörű volt. Mintha egy régiség múzeum lenne: szemben velem egy nagy ablak állt, mellette egy tükör, gyönyörű, arany kerettel, alatta egy kis, barna asztal rajta két lámpával. A tükör mellett volt egy lépcső az emeletre, a lépcsőtől balra pedig egy nagy óra és egy régimódi szék.
   Éppen meg akartam kérdezni, van- e itt valaki, de akkor Ian előttem termett.
-         Nem hittem, hogy eljössz- mondta.
-         Én sem igazán- mosolyogtam.-         Akkor talán megmutatnák pár részt a házból- mondta és körbevezetett. Voltunk a nappaliban, a konyhában, és néhány szobában. Az ő nappalija akkora volt, mint a mi házunk alsó szintje.
-         Hatalmas ez a ház- kezdtem, Ian pedig bólogatott- És melyik a te hálószobád?- kíváncsiskodtam.
   Ian gyönyörű mosolyt villantott rám, amitől úgy éreztem el tudnék szállni.
   Megfogta a kezem, felmentünk a lépcsőn. Elértünk egy ajtóhoz.
-         Csukd be a szemed- kérte. Én meg engedelmeskedtem.
-         Wáó- ennyit bírtam kinyögni, amikor megláttam a ’ hálószobáját’, ami valójában egy egész luxus lakosztálynak felelt meg, semmi múzeum hatással. Külön fürdőszobával, és egy óriási ággyal- Nem tudtam, hogy létezik ekkora ágy- motyogtam, még mindig kábultan a látványtól. A fal az ágy mögött aranybarna volt. Két oldalán pedig ugyanolyan színű barnás függöny volt, ami nagyon tetszett. A többi fal színe csoki –barna volt. A szoba jobb oldalánál egy nagy kandalló állt.
-         Szóval, akkor tetszik?- kérdezte Ian.
-         Persze, hogy tetszik- nevettem- De van itt valami, vagyis valaki, aki jobban tetszik- mondtam és közelebb mentem hozzá, átöleltem és megcsókoltam.
   Először Ian nem tudott reagálni, aztán átölelte a derekamat és szorosan magához húzott, visszacsókolt- erőteljes csókkal-, derekamat ölelő keze pedig a fenekemre csúszott. Őrületesen szenvedélyes csók volt. Felpezsdítette a véremet, égetett, lángoltam belül tőle. Túl forró volt.
   Valahogy eltámolyogtunk az ágyig, aztán Ian ráfektetett  és tovább csókolóztunk. Ajkak harca volt, amit mi csináltunk.
   Később fölé gördültem és átvettem a vezetést, újra elkezdtük vadul csókolni egymást. Nagy kezeivel a combomat simogatta. Aztán,- azt sem tudom, mikor, talán,amikor nem figyeltem eléggé- lekerült rólam a fölsőm.
   Magamban jól leszidtam magam, amiért nem az egyik új melltartó-bugyi szettemet vettem fel.
   Úgy döntöttem nem nézhetem tétlenül azt, hogy rajtam csak egy melltartó van felül, így Ian-t is megszabadítottam az ingétől. Elállt a lélegzetem a látványtól.
   Ez idő alatt ő vette át az irányítást, visszagördült fölém. Az ajkaimról lejjebb vette az irányt. Végig csókolta a nyakam, a mellkasom és a hasam. A combom hátulján végigsimított és szinte teljesen maga köré csavart.
   Ian nagy felfedező útra indult az ajkaival, azokon helyeken, ahol nem volt rajtam ruha. Majdnem elolvadtam a kezei között, olyan forróság járta át a testem.
   Valahogy lehúzta a nadrágomat is és a bugyim szélével játszadozott.
   Újra felfelé kezdett csókolgatni, amikor már elértem a haját, beletúrtam és magamhoz húztam. Kéjtől duzzadt ajkaim vágytak az ő buja ajkaira. Mintha fuldokoltam volna nélkülük.
   Megint fölé gördültem és le akartam venni a nadrágját, de nem sikerült, mert nem tudtam kioldani az övét.
   Nagy kezeivel megállította az én remegő ujjaimat és kicsatolta , majd lehúzta a nadrágját.
   Végigcsókoltam tökéletes felsőtestének minden porcikáját. Lejjebb még nézni sem mertem, nemhogy mást csinálni.
-         Csak annyit mondok- kezdtem két csókroham között.
-          Igen?- kapkodott Ian levegő után és ez nagyon tetszett. Úgy tűnik ugyanúgy el tudom venni az eszét, mint ő az enyémet.
-         Nem azért jöttem, hogy le…- megcsókolt és nem tudtam befejezni. Az agyam újra üres lett. Pá, pá józan eszű gondolkodás.
    Pár perc után újra kifogytunk a levegőnkből és újra megpróbálkoztam elmondani, amit akartam. Végre eszembe jutott- Szóval nem azért jöttem ide, hogy- erre elkezdte a nyakam csókolgatni, amikor nem fejeztem be a mondatot felnézett rám.
-         Mondhatod ám- mondta kedvesen. Mély levegőt vettem.
-         Ha tudnám..- motyogtam.
-         Annyira gyönyörű vagy. A tested, a lelked. Tökéletes.
-         Most veszekedni akarsz?- nevettem, majd eltoltam magamtól- Szóval. Nem azért jöttem, hogy lefeküdjünk.
-         Értem- mondta Ian- Csak nem úgy tűnt- mosolygott. Csúnyán néztem rá, mire megpróbált komoly lenni – Akkor miért jöttél?
-         Zuhanyozni hívtál nem?- felcsillant a szeme.
-         Dehogy is nem!- felpattant az ágyról és a fürdőszoba felé ráncigált.
   Amikor oda értünk megállítottam: -Csak egyedül fürdök, egyébként is, te már lezuhanyoztál- a csillogás eltűnt a szeméből, egy kisgyerek sértődöttsége költözött helyébe- Adnál nekem egy inget, vagy valami hasonlót?
-         Persze- dünnyögte- Egyébként itt alszol?
-         Ha nem baj- mondtam szégyenlősen, mire boldogan rázta a fejét.
   Oda adta az egyik sötétkék ingét. Amikor elment mélyen beszippantottam az ingéből édes illatát.
   Körülnéztem. A fürdőszoba falai, sárgás- barnák voltak. Egy zuhanyzó és egy fürdőkád volt benne és persze mosdó( kettő) és két tükör. Nem volt túl nagy maga a fürdő, de nagyon szépen el volt rendezve, így nagyobbnak látszott, mint amekkora volt.
   A kád köré egy fa keret féleség volt építve. Mellette pedig fából volt egy kisebb fal, amiben egy kandalló volt, szép fényt adott a fürdőnek. A fa keret szélén volt pár összehajtogatott törülköző, szappan és fürdősó.
   A kád mellett döntöttem. Szinte hívogató volt.
   Megnyitottam a csapokat és vártam egy kicsit, hogy megteljen a kád. Újra körülnéztem és megakadt a szemem egy habfürdőn. Úgy döntöttem teszek egy keveset a vízbe.
   Levetkőztem és beleültem a kádba. A szoba egy kicsit átláthatatlan lett a gőztől, így későn vettem észre,hogy Ian ott áll a kád mellett és bámul.
-         Jézusom!- kiáltottam el magam ijedtemben.
-         Nem kell megmosni a hátad?- kérdezte könyörgően. Örültem, hogy megtaláltam azt a habfürdőt.
-         Ööö…nem…köszönöm- muszáj volt elmosolyodnom. Soha egy férfi sem rajongott úgy értem, mint ő.
-         Rendben- bánatosan kisétált a fürdőszobából.
   Elgondolkodtam, vajon helyesen cselekszem- e? Itt ez a srác, ismerem…hmm…talán egy hete. Ez még nem is hangzik, olyan rosszul, csakhogy, egy hete ismerem és egy napja járunk és már majdnem lefeküdtünk. Ettől még nem vagyok ribanc, ugye?
   Egy kis szellő csapott az arcomba. Ian.
-         Mi az?- mosolyogtam rá.
-         Itt maradhatok veled?- kiskutya szemek. Ahh.
-         Hogy érted, hogy itt?
-         Hát hadd maradjak veled, csak ide ülnék- mutatott a kád mellé- és fognám a kezed, amikor elkezdenél lezuhanyozni kimennék. Kérlek- nem tudtam ellen állni neki.
-         Jó, rendben- így bele egyeztem.
   Kinyújtottam vizes kezem és, amint hozzáért az övéhez, a bőröm újra felforrósodott és még a forró fürdő is melegített. Végül is kellemes kontraszt jött létre, pedig azt hittem meg fogok főni a vízben, mivel a víz kívülről melegített, Ian pedig belülről.
   Nem tudom meddig feküdtem a kádban mozdulatlanul, de teljesen elszívta belőlem a víz az energiát. Lehet, hogy elaludtam egy kicsit, nem tudom, de ,amikor kinyitottam fáradt szemeimet Ian még minidig ott ült a barna padlón és fogta a kezem.
-         Elaludtál- mosolygott rám édesen.
-         Sokáig aludtam?- kérdeztem álmosan.
-         Nem, talán fél órát. Ki akarsz jönni a kádból?
-         Azt hiszem- ásítottam.
-         Akkor kimegyek- mondta és már bent sem volt.
   Nagy nehezen kikászálódtam a forró vízből és megtörülköztem. Visszavettem a bugyim és a melltartóm, felvetem Ian kék ingjét.
   Amikor kimentem fogalmam sem volt arról, hogy nézhetek ki, de, abból, ahogy Ian rám nézett, közben pedig megnyalta a száját, úgy gondoltam nem festhetek rémesen.
-         Ínycsiklandóan nézel ki- helyeselt a gondolataimra.
-         Ezt bóknak veszem.
-         Annak szántam- mosolygott- Ebből is látszik, hogy az enyém vagy, csak az enyém- mormolta a fülembe.
Aztán lehajolt és gyengéden megcsókolt.
-         Mit értesz az alatt, hogy az enyém? És miből látszik?
-      Azt értem, hogy az enyém vagy, senki másé. Csak velem csókolózol, meg ilyenek. Abból látszik- mosolygott- vagyis abból is, hogy milyen jól áll neked az ingem. És még egy másik dologból, ami nem fontos.
-      Igen- nevettem- Jól áll? Mennyire jól?- kérdeztem.
-      Ennyire- mondta és megcsókolt.
-      Csak ennyire?- csipkelődtem.
   A nagy csipkelődésből, már megint az ágyban kötöttünk ki, de most csak feküdtünk egymással szemben.
-      Képzeld- kezdtem- ma találkoztam két vámpírral- Ian minden nyugalma elszállt, kék szemei elfelhősödtek.
-      Hogy néztek ki? Bántottak?
-      Nem, dehogy. Nem bántottak, szerinted, akkor ilyen nyugodtan itt feküdnék veled ezen az ágyon?
-      Azt hiszem nem- gondolkodott el Ian.
-      Na, látod- mosolyogtam- Az egyik hosszú, barna hajú, a másik szőke, zöld szemű.
   Mintha megkönnyebbült volna, de nem mondott semmit. Vártam hátha, csak magában átfogalmaz valamit, de egy szót sem szólt. Ezt nem tudtam mire vélni- Egyébként- dünnyögtem, mert féltem a választól- mi az a másik dolog, amitől tényleg a tiéd lennék?
-      Hát két dolog van igazából. Az egyik, hogy le kell feküdnünk-  csúnyán néztem rá- Persze nem kell semmit sem siettetni- bólintottam.
-     És a másik?- kérdeztem, de nem felelt- Ian!...Ian?
-     Az nem olyan fontos- dörmögte alig hallhatóan.
-     Mondd el- kértem, nem válaszolt, ezért megcsókoltam.
   Ki akartam szedni belőle. Itt az ideje megtanulni, hogy hatok rá ,olyan erősen, hogy bármit megtegyen nekem. Amikor megszakította a csókot utóbbi gondolataim miatt muszáj volt elmosolyodnom.
-     Min mosolyogsz?- kérdezte kedvesen, de a válaszra nem hagyott időt, mert megcsókolt és beleharapott az alsó ajkamba. Hmm, nagyon jó érzés volt. Válaszul visszaharaptam.
-     Ha már te csúnyán játszol- somolygott- akkor nekem is szabad.
-     Persze- bólintottam- De most komolyan. Mondd el, kérlek.
-     Jó, megfogtál. Elmondom.
   Elmosolyodtam és megcsókoltam, csakhogy nem tudtuk abba hagyni. Csak csókoltuk egymást újra és újra, a nyelvünk gyengéden simogatta a másikét. Belevesztem a csókba.
   Olyan volt, mint a víz: kiszívta az energiámat, ám Ian és a csók adtak helyébe valamit: boldogságot, Örömet, vadul dobogó szívet és rengeteg gyönyörű érzést, pillanatot.
-         Biztos, hogy hallani akarod?- monda Ian, aztán újra megcsókolt. Hú, de még, hogy.
   Felforrósodtam tőle, szinte égette a számat az övé.
-         Nem olyan biztos, de azért mondd!
Égnek emelte zafír szemeit.
-         Jó, mondom- de nem kezdte el mondani.
-         Várom- húztam fel az egyik szemöldököm.
-         Oké, oké. Innom kell a véredből, neked pedig az enyémből.
Egy pillanatra megállt bennem az ütő, aztán belegondoltam.
-         Azt mondtad jó érzés, nem? Vagy ezt már a filmekből szedtem?- nevettem, de Ian nem nevetett velem.
-          Jó érzés- remegett a hangja- de nem akarom, hogy mi kipróbáljuk.
-         Miért?- féltékeny lettem Calista-ra.
-        Mert…Emlékszel arra, amit a réten mondtam?
-         Mire gondolsz?- elmosolyodtam az emlékekre gondolva.
-         A tűz fénye, madarak , nyugalom?
-         Persze, hogy emlékszem- úgy néztem rá, mint egy sült bolondra szokás.
-         Akkor jó- nevetett- Szóval, olyan illatod van.
-         Tényleg? Hogy lehet, olyan illatom, mint a tűz fényének?- húztam fel a szemöldököm.
-         Épp ez az! Hogy ez lehetetlenség. És éppen ezért vagyok beléd fülig szerelmes. Én is egy lehetetlen dolog vagyok- próbálta magyarázni. Így se, úgy se értettem. De a szerelmes rész nagyon- nagyon tetszett.
-         Oké, mondjuk, hogy értem. És, akkor mi van? Ha ilyen az illatom?
-         Nem tudom- mondta higgadtan.
-         Akkor mit tudsz?- zsörtölődtem.
Ian elnevette magát.
-         Úgy tűnik nem eleget- mondta szomorúan.
-         Nem vagy túl vicces- morogtam- De mi…bajom lehetne az egészből?
-         Hogy mi bajod?- komolyan néztem rá- Csak annyi, hogy megölhetlek.
Hoppá. Ez nem túl jó, de úgysem ölne meg.
Nehéz csend ereszkedett kettőnk közé, ami elég sokáig eltartott.
   Úgy döntöttem nekem kell felhagynom az egésszel, elvégre én kezdtem.
-         Ian- mondtam és két tenyerem közé fogtam az arcát- ha nem akarod, akkor nem kell…innod belőlem- mondtam és a mellkasára feküdtem és mély, óceán szemébe néztem.
   Egy szempillantás alatt fölém gördült és gyengéden, de intenzíven megcsókolt. Ez már nem, csak egy egyszerű csók volt, ebben volt valami több is, talán, hogy tényleg összetartozunk. Hogy én az övé vagyok, ő pedig az enyém.
   A csók miatt csukott szemeit kinyitotta és rám emelte. Felemelte a fejét, de a szemeit, még mindig rajtam tartotta. Aztán felső ajkait felhúzta a fogsoráról, előbukkantak hegyes szemfogai. Hosszabbak voltak, mint egy emberé, hegyesebbek és élesebbek. Az arcán sötét erek duzzadtak az arcán, a szeme elsötétült.
   Nem tudom, hogy ez normális- e, de én gyönyörűnek láttam. Vonásai kicsit keményebbek lettek, de ugyanolyan gyönyörű maradt, mint volt.
   Végighúztam a kezem az arcán, majd ujjaim letévedtek gyönyörű szemfogaira, végigsimítottam rajtuk. Ian behunyta a szemét, szóval a szemfogak érzékenyek az érintésre.
   Rám nézett olyan „biztosan ezt akarod?” nézéssel, mire bólintottam. Lassan lehajolt a nyakamhoz és megcsókolta, majd elkezdte nyalogatni. Furcsa, de jó érzés volt, aztán lassan belém mélyesztette a fogait. Az elején apró fájdalomhullám söpört át rajtam, amitől halk hangot adtam ki magamból a fájdalom jeleként, majd fájdalmas kiáltásom gyönyörrel telt meg, ahogy a harapása szenvedélye és az adrenalin átjárta a testem és arany gyönyört adott.
   Amikor felocsúdtam az érzésből- elég sokáig tartott- Ian-re fordultam, a nyakához hajoltam és lassan megharaptam, mintha csak simán ki akartam volna szívni a nyakát, ám valami fura történt. Nekem is előjöttek a szemfogaim, és nem csak egy kortyot ittam belőle, hanem elég sokat, de valahogy jól esett és természetesnek hatott.
   Ian is észrevette a fogaim változását, de nem szólt egy szót sem. Nem akartuk elrontani a pillanatot. A mi pillanatunkat. Csak a miénk volt, ami történt és senki nem vehette el tőlünk.
   A gyönyörhullám még mindkettőnket átjárta, de elfáradtunk és elaludtunk. Sosem aludtam, ilyen jól.
   Reggel Ian egy puszival ébresztett, legalábbis akart, de egy pusziért nem fogok felkelni, szóval egy kicsit többet kaptam.
-         Jó reggelt- mondta.
-         Szia- válaszoltam rekedtesen.
-         Valamiről kéne beszélnünk, nem gondolod?- mosolygott.
-         Mérges vagy rám?- találgattam.
-         A szemfogaidra gondoltam, édes.
-         Hú, hát azt hittem, csak álmodtam- motyogtam.
-         Nem teljesen- mosolygott, lehajolt és megcsókolt- Bemegyek a fürdőbe, addig lemész és keresel magadnak kaját, vagy megvársz?
-         Van itthon kaja?- ámuldoztam.
-         Persze- mosolygott- azért tudunk enni, tompítja a szomjúság érzését.
-         Inkább lemegyek- sóhajtottam- És igen, tudom, hol a konyha.
   Leszáguldottam a lépcsőn, egyenesen be a konyhába.
   A konyha is múzeum jellegű volt, viszont gyönyörű. A konyhabútorok fehér színűek voltak, fekete lappal a tetejükön. Az egész közepén egy – a konyhaszekrény színeihez hasonló- asztal állt. Fehér volt, az asztal lapja pedig fekete. Amikor mellé értem láttam, csak meg, hogy, kicsi, fekete bárszékek vannak alatta. Annyira betolva az asztal alá, hogy nem is látszottak.
   Az egészben viszont a csillár tetszett a legjobban. Álomszép, régi csillár volt, engem személy szerint a régi idők báltermeinek csillárjaira emlékeztetett.
   Kinyitottam az óriási, ezüst színű hűtőt. Kivettem belőle egy szalámit, a kenyértartóból pedig egy zsemlét. Kerestem hozzá egy kést is.
   Halk dörmögést hallottam, a lépcső megnyikordult valaki alatt.
-         Noel! Hagyj már! Ember, az a csaj nem volt neked való- nevetett. Mély, lágy, ismerős hang volt.
-         De, Drave!- mondta a másik, feltételezhetően Noel- Bár, lehet, hogy igazad van! Nem bírom annyira a sötétszőkéket.
-         Ez a beszéd, haver.
   Úr isten! Ezek a vámpírok a kávézóból. Mit csináljak? Ráadásul egy szál ingben vagyok.
   Van egy kés a kezemben, de ez értesüléseim szerint semmit sem ér a halhatatlanok ellen.
   Nem maradt más lehetőségem, csak vártam rájuk. Egy konyhában nem igazán lehet elbújni.
   Bejöttek. Két méter magas szőke, két méter magas hosszú, barna. Atyám!
Észrevettek.
-         Lea?- kérdezte Dravin mély hangján. Végignézett rajtam, majd gyorsan felkapta a szemeit. Közben a szőke biccentett felém, aztán odament a hűtőhöz és kivett egy csomag vért. Még jó , hogy nem fordult fel a gyomrom a vér látványára.
   Láttam arra keresi a választ, mit csinálok az ő házukban és miért vagyok szépen, nyugodtan a konyhájukban, vagyis mit csinálok a konyhájukban egy ingben.
-         Hello – köszöntem.
Elkezdtem enni.
-         Te mit csinálsz…- aztán, mintha eszébe jutott volna valami, a homlokára csapott- Hát persze.
-         Mi hát persze?- kérdezte a szőke.
-         Ő Ian Lea-ja. A barátnője-mosolygott Dravin. Nekem is tetszett ez a felfogás.
-         Ó, hello- köszönt a szőke- Noel vagyok- kezet nyújtott.
-         Lea- mondtam és megszorítottam a kezét.
-         Sokat hallottunk rólad- mondta Noel. A hangja pár hanggal magasabb volt, mint Dravin- é.
-         Tényleg?- mosolyogtam.
   Odamentem a hűtőhöz és kivettem valami kakaó szerűséget. Visszaültem az egyik bárszékre, a fiúk, pedig velem szemben. Nem voltak túl idősek, talán huszonnégy.
-         Tényleg- kezdte Dravin- Csupa jót- mosolygott.
-         Ennek örülök- mondtam, majd a kakaót kitöltöttem egy pohárba és belehörpintettem- Kérdezhetek valamit?- bólintottak- Hogyhogy együtt laktok? Így hárman.
-         Hát- nézett rám Noel két AB pozitív korty között- mert „testvérek” vagyunk- kis idézőjeleket rajzolt a levegőbe a testvér szónál.
-         Titeket is Calista változtatott át?- kezdtem kapizsgálni.
-         Okos a csaj nem?- kérdezte Noel Dravin-t.
-         Okos hát, Ian nem szeretne bele egy sík hülyébe- ezen nevetnem kellett.
-         Jól van srácok! Köszönöm a bókokat. Most felmegyek Ian- hez… Nem is, mert itt jön.
-         Te hallod?- kérdezték kórusban.
-         Ööö…
-         Igen hallja, ha emlékeznétek azt mondtam, hogy furcsa ember- mentett ki Ian.
-         A furcsa alatt mi valami külső furcsaságot értettünk- mondta Noel sértődötten.
Ian égnek emelte a szemét, aztán hozzám fordult.
-         Menned kell?- suttogta a fülembe.
-         Aha…sajnos- mosolyogtam.
-         Oké- mondta és megcsókolt. Nyaka köré tekertem a karjaimat és visszacsókoltam.
   Felfutottunk az emeletre és visszavettem a ruháim. Nagy volt a kísértés, hogy ott maradjak.
-         Remény vár, mennem kell.
-         Remény?- kérdezte Ian meglepetten.
-         Tudod! A ló.
-         Ja, persze. Sosem fogom megérteni, miért nem használod a lábaidat- nevetett.
-         Itt én vagyok az, aki el tud fáradni- mondtam szemrehányóan.
-         Majd délután beszélünk, a tudod miről- fogak. Bólintottam.
Elköszöntünk és nagy nehezen hazaindultam.
Az eszem haza húzott, a szívem pedig vissza, Ian-hez.